A szigetvári menekülttáborba 1991. augusztus 21-én érkezett az elsõ menekültcsoport. Két autóbusz szállította a kisírt szemû, reményvesztett, fáradt embereket. Többségük idõs, beteg és gyermek volt, aki egy szál ruhában kényszerült elhagyni otthonát. Az elsõ csoportot sátortáborban helyezték el, késõbb a régi kórház épületében, majd a Zrínyi Vár turistaszállójában. A tábor létszáma kb. 160 fõ körül alakult.

Amikor el kellett menekülnünk hajlékunkból, azt gondoltuk, csak napokra, vagy egy-két hétre megyünk. Azóta is ülünk-állunk a nagyvilágban, s üres lélekkel nézünk magunk köré. Ellopták emlékeinket, hajléktalanok lettünk, máról-holnapra élõk és hazasóvárgók. De hol van már a haza? Hol vannak már a hazát jelentõ kapcsolatok, emberek, tájak és épületek? Alattomosan irányított és robbanó bombák vannak, félelem, gyûlölet és sok-sok könny. Akinek még vannak szerettei, aki még nem veszítette el legközelebbi hozzátartozóját, talán még mindig nem tudja értékelni gazdagságát. Ebben az esztelen háborúban immár -sajnos - nagyon sokan életüket vesztették.

Naponta szaporodott a polgári áldozatok és a hõsi halált halt katonák száma.

Talán egykor majd mindezeknek a fiatalembereknek a halála nem lesz értelmetlen. Talán van még igazság e földön, talán lesz még egyszer visszatérés Szlavóniába, a szorgalmas és békés emberekrõl ismert Szentlászlóba.

Nehéz volna név szerint felsorolni mindazokat, akiknek Szigetváron hálás köszönettel tartozunk. Szigetvár Önkormányzata és a Városi Polgárvédelmi Hivatal, a helyi Vöröskereszt szervezetével, a karitatív szervezetekkel, az egészségügyi, oktatási és mûvelõdési intézményekkel együtt, mindent megtettek, hogy teljes ellátást biztosítsanak részünkre és teljesítsék igényeinket.

Külön köszönettel tartozunk a Szigetvári 1. Sz. Általános Iskola vezetõinek és dolgozóinak, akik lehetõséget nyújtottak a horvátnyelvû oktatás megszervezésére a mintegy 60 iskoláskorú gyerek részére. Önzetlen és hûséges tevékenységükkel hozzájárultak a tanév sikeres befejezéséhez. Ez alkalomból 1992. május 29-én a horvátországi iskolásgyerekek részére ünnepséget rendeztek, amelyen Kolics Pál igazgató úr kiosztotta a bizonyítványokat. A tizenegy legszorgalmasabb tanuló könyvjutalomban részesült.

 Minden hála és elismerés azoknak a segítõkész embereknek, akik mindennapi teendõik mellett arra törekedtek, hogy könnyítsenek jelenlegi helyzetünkön. Ez a gesztus a szentlászlói menekültek iránt maradandó érték, habár õk csak azt mondják: Tesszük a dolgunkat!

Mi meg csak annyit mondhatunk : KÖSZÖNJÜK!

 Ma Szentlászló polgárainak nagy része Eszéken és környékén talált menedéket, de sokan vannak még Magyarországon, Németországban, Horvátország más vidékein és várják a visszatérés lehetõségét.

Ezekben a nehéz idõkben Magyarországon elõször Szigetvár és Gödöllõ nyújtott önzetlen segélyt, majd hozzájuk csatlakozott tíz Szentlászló nevet viselõ helység, úgymint Bakonyszentlászló, Bucsuszentlászló, Bükkszentlászló, Jászszentlászló, Mátraszentlászló, Pilisszentlászló, Pusztaszentlászló, Szentlászló, Vácszentlászló és Zalaszentlászló. Gödöllõ baráti kapcsolatot tart fenn Wageningen holland, az pedig Morfelden-Waldorf német várossal. Ilyen láncolattal érkezik most a szentlászlóiaknak a humanitárius segély. A holland város egy ismertetõt nyomtatott Szentlászló eseményeirõl "Wageningen segíti Szentlászlót" címmel. A falu újjáépítésének kisegítése céljából hozták létre a "Szentlászló" elnevezésû alpítványt.

A kitelepülés után Szentlászló helyi vezetõsége, Eszékre érkezve, a községi vezetõség segítségével irodahelyiséget kapott. Az elsõ teendõ a válságtörzs megszervezése volt. 1992. februárjában megválasztottuk a helyi közösség szerveit. Az elsõ feladat a falubeliekre vonatkozó nyilvántartás rendezése volt. Miután ez elkészült, megállapítottuk, hogy Eszéken és környékén kb. ezer szentlászlói talált menedéket.

Az emberek nem vesztették el hitüket. Bíznak a visszatérésben, annak ellenére, hogy tudatában vannak hatalmas tragédiájuknak. Ez annak is köszönhetô, hogy a helyi közösség állandó kapcsolatot tart fenn a falubeliek 80 százalékával. A közvetlen kapcsolat, a felvilágosítás növeli az emberek bizalmát.

Reméljük, hogy elsõsorban saját erõnkbõl, de a baráti városok, községek és Horvátország támogatásával Szentlászló ismét talpra áll.

A helyi önkormányzatok megalakulásával, 1993-tól Szentlászló az ernestinovói község keretében van. A községhez 9 település tartozik, összesen 5192 lakossal :

Ernestinovo -1495 lakos (több mint 50 %-a horvát)
Szentlászló - 1298 lakos
Haraszti - 395 lakos (e két falu több mint 50 %-a magyar)
Paulin Dvor - 168 lakos
Divos - 105 lakos
Petrova Slatina- 319 lakos
Ada - 319 lakos
Palacsa - 413 lakos
Szilas - 680 lakos (ez utóbbi 5 falu lakosságának több mint 50 %-a szerb).

A község lakosságának nemzeti összetétele :

Magyar - 1148
Horvát- 1887
Szerb - 2157

Szentlászló lakosságának 80 %-a ma Eszéken talált ideiglenes otthonra. Itt, az újonan kialakult körülmények közepette próbáljuk normalizálni életünket.

Hogy ne veszítsük el identitásunkat, felújítottuk kultúregyesületünk munkáját és így próbáljuk megõrizni magyar kultúránkat és népi hagyományunkat, valamint a magyar nyelv ápolását szorgalmazni.

Ilyen mostoha viszonyokban már 1992. január 12-én újjászerveztük a labdarúgócsapatot is. Valamikor a Május 1. nevet viselte, ma "Szentlászló 91" néven vesz részt a bajnokságban. Az 1992/93-as idényben az eszéki körzetben szerepeltünk már az elõzõ évi alsóbb osztály után, ahol az elsõ helyen végeztünk. A következõ bajnoki idényben a községközi bajnokságban, Eszék, Valpovo és Donji Miholjac sportolóival versengtünk. Ebben a mezõnyben a hetedik helyen végeztünk. 1994/95-ben Eszék megyében a második helyen végeztünk, egy ponttal az elsõ Omladinac mögött. 21 igazolt játékosunk van, akikbõl 18 szentlászlói születésû, de ugyanakkor mindannyian horvát katonák is voltak a legdrámaibb pillanatokban. A haza védelmére siettek, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Ez alkalommal megköszönjük az otthont adó NK Csepinnek, akiknek a pályáját használjuk a hazai mérkõzéseken, minden térítés nélkül. A mérkõzésekre sok falubeli jön ki. A sikeres fellépések pedig Szentlászló nevét dicsõítik.

Már negyedik éve szomorú évfordulókon jelenünk meg november utolsó hetében. Megemlékezünk Vukovár, Szentlászló és egész Kelet-Szlavónia elestének évfordulójáról.

A jubileumokon már megszoktuk, hogy eredményekrõl számolnak be, hogy ünnepelnek. Most az elesett harcosok szülei és családtagjai gyászruhában ülnek az elsõ sorokban és hallgatják könnyes szemekkel a hála és a tisztelet kinyilvánítását a megjelent közéleti személyektõl. A mostani megemlékezéskor is említenek számokat, de azok mögött sajnos kihunyt emberi életek vannak. A megemlékezés napján gyertyák égnek a város ablakaiban. Megérdemelték a hõsök, mert Vukovárnál megvédték Horvátországot, Szentlászlónál pedig Szlavóniát és Eszéket.

Nincs a napnak olyan pillanata, amikor a szentlászlóiak godolatban ne lennének otthon drága falujukban. Büszke nép a szentlászlói. Nem lehet megalázni. A nehéz helyzet ellenére is kitart és bízik. Tudja, hogy kötelessége visszamenni, újraépíteni a lerombolt falut a jövõ nemzedékének.

Szentlászló nem halt meg. Szentlászló él. Pillanatnyilag csak az emberek szívében, de hamarosan eljön az az idõ, amikor ismét megszólalnak a szentlászlói harangok, az iskolacsengõ és visszatér az élet.

Ahogy Szlám József szívvel írt sorai mondják :

"Elmúl minden fájdalom, visszatérek én
Kivirul majd a szabadság, tiszta lesz az ég ..."

 Elõzõ oldal | Következõ oldal

Utolsó frissítés:1998. március 19.